Tarzan a fabútorok között

Admin2019-06-24 20:18:38
Többször utaltunk már rá, hogy az asztalosműhelyünkben a minimálstílust képviseljük. Mivel is lehetne jobban kiemelni az ilyen berendezési tárgyakat, mint magával a természettel. Hogy fához fát? Naná! De csak óvatosan. Tudod, ennek is megvannak a maga szabályai.

 

Persze a más hangulatú belsőtereket is feldobják a növények, de beláthatod, érvényesülni mégiscsak egy letisztultabb stílusban tudnak. Főleg, ha igazi fákról beszélünk.

Élő fa a térben

Erre egyszer a fővárosban láttunk klassz példát. Az egyik nyolcadik kerületi szórakozóhelyet konkrétan egy fa köré építették, mert azt nem akarták kivágni. És milyen jól tették! Egyedivé, különlegessé varázsolták a helyszínt. A táncparkett eperfája remekül beleillik a térbe és egyáltalán nem zavaró. Sőt.

Természetesen nem azt mondjuk, hogy most mindenki „vágjon lyukat” a padlóba és azonnal ültessen el egy cserjét, de ha mégis lenne ilyen lehetőségünk, mondjuk, a teraszon, mindenképp gondolkozzunk el rajta.

 

Addig viszont nézzük meg, milyen más módon vihetünk egy kis természetet a fabútorainkon, nyílászáróinkon kívül az otthonunkba.

„Természetes” asztalos tippek

  1. Kisebb cserepesekkel. Ez egyértelmű. Bárhol jól mutatnak: a komód tetején, az étkezőasztalon, a konyhapulton, a beépített szekrényünk egyik szabad polcán, de még a fürdőszobában is.
  2. Futónövényekkel. Ezekkel mi, férfiak ugyan mindig bajban vagyunk, mert tekerednek össze-vissza, meg ameddig kicsik, csak lógnak, mint az eső lába, de be kell látnunk, azért tudnak valamit. Eltakarják a nem kívánatos csöveket, vagy magasabb szintre emelhetnek egy falépcsőt is. Szerintünk kifejezetten vagány, amikor a lépcső karfájára növényt futtatunk fel. Már ha van bent lépcső. Csak ezért ne csináljunk.
  3. Kisebb dézsás növényekkel. Kisebb alatt a maximum 2 méteresekre gondolunk, de ha kicsi a lakásunk vagy házunk, jobban járunk mi is egy alacsonyabbal. Még akkor is igazi fának fog tűnni, hiszen tulajdonképpen majdnem az is. Az ilyen dézsás zöldekben az a jó, hogy ha túl nagyra nőnek, még mindig kiültethetjük őket a szabadba. Ezért érdemes eleve olyat venni, ami nem csak bentre való. Ilyenkor viszont ügyeljünk arra, hogy biztosítunk neki minden olyan körülményt, amilyenre csak szüksége van. Ne feledjük, hogy a növények szép dekoreszközök, de mégiscsak élnek.

Tudom, furcsa ezt épp asztalosoktól hallani, de korábban már kifejtettük, hogy egyáltalán nem mi vagyunk az erdők ellenségei. 

pots-716579_1920.jpg

Tarzan az otthonodban

Nos, ha telepakoltad a belső tereket növényekkel, akkor a felét vidd is ki, mert biztos, hogy túlzásba estél. Bár mi csak asztalosok vagyunk, annyit azért tudunk, hogy a túl sok zöld a lakásban nem feltétlenül egészséges. Itt is érvényes, hogy a kevesebb több. Kivéve, ha melegházban élsz, és eleve dzsungelt akartál telepíteni. Bár akkor felmerül bennünk a kérdés, hogy hol lehet benne a Fa-héj design? Talán Tarzan házában? Igen, esetleg ott. Az ő puritán stílusa viszont még „minimálabb”, mint a miénk, tehát nem igazán kérne tőlünk bútort. Ha te viszont igen, írj nekünk nyugodtan.

Addig pedig szeresd az otthonod természetét. De a legjobb mégis az, ha kimész a szabadba. Szombattól már június van, hamarosan itt az igazi nyár.

tarzan hintája.jpg

Logó

Cégünk minőségi alapanyagokkal dolgozik, megbízhatóságra, gyártási és szállítási pontosságra törekszik a meglévő és a jövőbeni vevői kör maximális megelégedésével.

  • Magyarország, Szamoskér, 4721, Kossuth L. u. 98
  • +36/30/622-8681
  • gasparwood@gmail.com
  • Hét. - Pén. 8:00 - 20:00
FELÍRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Mi igérjük, csak jó dolgokat küldünk el

Szerzői jog © 2020 Gáspár-Wood Kft. Minden jog fenntartva
Támogatja a Webshopmonster