Ha követed a blogunkat vagy a Facebook-oldalunkat, akkor tudhatod, hogy mi a minimál stílus hívei vagyunk. Ez azonban nem zárja ki a szépen díszített bútorok szeretetét sem. Mert a kettőt teljesen máshogy nézzük. Asztalosszemmel.
Többször utaltunk már rá, hogy az asztalosműhelyünkben a minimálstílust képviseljük. Mivel is lehetne jobban kiemelni az ilyen berendezési tárgyakat, mint magával a természettel. Hogy fához fát? Naná! De csak óvatosan. Tudod, ennek is megvannak a maga szabályai.
Azon gondolkodtunk, hogy annyi mindenről szó esett már nálunk: bútorokról, nyílászárókról, faanyagokról, dizájnról, de mindennek az összetartóerejéről még egyszer sem. Pedig enélkül az apróság nélkül minden összedőlne, mint a kártyavár. Ennyire erős a szeg, vagy ahogy a köznyelv hívja, a szög.
Rólunk
Logó
Cégünk minőségi alapanyagokkal dolgozik, megbízhatóságra, gyártási és szállítási pontosságra törekszik a meglévő és a jövőbeni vevői kör maximális megelégedésével.
Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.Adatvédelmi tájékoztató
A sütik kis méretű szöveges fájlok, amiket a weboldalak arra használnak, hogy javítsák a böngészési élményét. Az érvényes jogszabályok alapján tárolhatunk olyan sütiket a böngészéshez használt eszközén, amik létfontosságúak a weboldal működéséhez. Bármilyen más típusú sütihez az Ön beleegyezésére van szükség.
Az elengedhetetlen sütik elengedgetetlenek a weboldal működéséhez. Olyan alapvető funkciókat biztosítanak, mint például a bejelentkezés, vagy kosárba rakás webáruházak esetében. A weboldal nem működne megfelelően ezen sütik hiányában.
A használat sütik lehetővé teszik, hogy a weboldal megjegyezze, hogy például milyen nyelven böngészi az oldalt, vagy hogy melyik régióból nézi azt.
A teljesítmény sütik névtelen adatgyűjtéssel teszik lehetővé a weboldal tulajdonosai számára, hogy elemezni tudják a weboldal használatát, valamint, hogy a felhasználókat több weboldalon keresztül kövessék. Ennek az a célja, hogy olyan reklámokat tudjunk megjeleníteni felhasználóinknak, amelyek relevánsak és érdeklik őket, és ezáltal értékesebbek a kiadóknak és külső reklám szolgáltatóknak.